sâmbătă, 5 noiembrie 2011



EyoUth Day
Iskolánk 2011. október 28-án szervezte meg az EyoUth Day játéknapot, amelyben a magyar és román tagozat VII-VIII. osztályos tanulói vettek részt.
Az Európai Unió Fiatalok lendületben programja által támogatott projekt fő célkitűzése egy új nemzetközi nap „EyoUth Day” létrehozása az iskolákban, amely a következő témaköröket öleli fel: tolerancia és emberi jogok, fenntartható fejlődés, média tudatosság, élménypedagógia.
A projektben részt vesz egy romániai, egy magyarországi, egy bulgáriai és egy észtországi szervezet is. Romániából az Outward Bound Románia Társaság az Ifjúságért felel a projektért. 2011 októberében minden ország területén 10 iskolában szervezték meg az EyoUthDay játéknapot, amelyen iskolánként 200 diák vett részt. Ez azt jelenti, hogy összességében 8000 diák vett részt a játéknapon mint résztvevő és emellett kb. 600 tanár és diák érintett mint szervező, ezen kívül több ezer ember értesül a résztvevőktől az eseményről, az ott megszerzett tudásról. Méltán nevezhetjük európai rangú rendezvénynek.
Fő nyeresége a projektnek, hogy felhívta a diákok és tanárok figyelmét a tolerancia és egymás elfogadásának a fontosságára, tudatosítja a környezetvédelem fontosságát, megvitatásra került a média társadalomra gyakorolt hatása, valamint csoportmunkára, összehangolódásra sarkallta a résztvevő fiatalokat. A program a játék és jó hangulat mellett lehetőséget teremtett az interaktív tanulásra is.
În 28.10.2011. şcoala noastră a organizat programul EyoUth Day / Ziua jocului.Scopul principal al proiectului, finanţat de programul Tineret în Acţiune al Comisiei Europene, este crearea unei zi international în şcoli întitulat „EyoUth Day”, cu următoarele tematici: pedagogia experienţială, ecologie şi dezvoltare sustenabilă, toleranţă şi drepturile omului, folosirea resurselor mediatice.
Partenerul din România este Societatea pentru Tineret OUTWARD BOUND ROMANIA, care are ca domeniu principal învăţare din experienţe, dezvoltarea personalităţii, lărgirea limitelor personale, trăirea capacităţii, şi de aceea este responsabil pentru tematica pedagogiei experienţiale.
Proiectul a atras atenţia elevilor şi profesorilor cât de important e toleranţa şi acceptarea reciprocă, au conşientizat importanţa protecţia mediului, au discutat despre impactul de mas-media asupra societăţii, şi în aceeaşi timp au învăţat lucrarea în echipă, şi din persoane au devenit o echipă. Programul a dat posibilitate la o învăţare interactivă lângă joc şi atmosfera plăcută.