Három nap múlva itt a karácsony. De jó! Biztosan ti is örültök e csodás ünnepnek. A ragyogóan feldíszített karácsonyfa mellett bontogatni az ajándékokat, ez nagyon szép dolog. Majd a családdal elfogyasztani egy finom vacsorát, melyre az édesanyák sokat készültek, főztek, munkálkodtak. De vajon ez minden gyerekkel így van? Minden gyerek együtt töltheti a karácsonyt a családjával? Minden gyerek kap fényes ajándékot? Az árvaházban élő gyerekek karácsonya nem fényes, ragyogó, boldog, mint a miénk. Ők nem tölthetik szüleikkel, mint mi. Nem kapnak jobbnál jobb ajándékokat, mint mi. Felmerül bennünk a kérdés, akkor hogyan tölthetik ők a karácsonyt? Szerintem szomorúan, mert nincs kivel ünnepeljenek, boldogok legyenek. Vágyódnak szerető szülők után, akik meglepik őket ajándékokkal karácsonykor.
A minap édesanyám leküldött a boltba sütőporért és a bolt előtt egy koldusgyerek állt megfázva, rongyos, szakadt ruhákban, az arca sápadt, beesett volt. Szörnyű látvány volt. Felmerült bennem a kérdés, vajon ő hogy tölti a karácsonyt? Az ő asztalára kerül finomabbnál finomabb étel? Van, aki ajándékot adjon neki? Valahogy segíteni akartam rajta, de hogy? Mert, ha pénzt adok, biztos nem élelemre költi, hanem a szülei vagy elisszák vagy elveszik tőle. Aznap délután egész végig azon gondolkodtam, hogyan segíthetnék, hogy jobb sorsa legyen. Sajnos aznap nem jutott semmi az eszembe. Reggel édesanyám így szólt:
- Kislányom ki kéne dobni ezeket a régi ruhákat, már úgyis kicsik! Akkor eszembe jutott a megoldás.
- Nem anya, ne dobjuk ki! Ott van lent az üzlet előtt az a szegény koldusgyerek, készítsünk egy csomagot a ruhákból meg egy kis élelmiszerből, és vigyük le neki holnap. Kérlek engedd meg!
- Rendben! Ez nagyon jó ötlet!
Nagyon boldog voltam. Végre megvan a megoldás. Segíthetek egy szegény gyereken. Végre én is adhatok, nem csak kaphatok. Gyorsan felöltöztem és már rakosgattam is a ruhákat. Szépen összefogtam őket, nehogy összegyűrődjenek és beszúrtam közéjük egy tábla csokoládét. Aznap repültem örömömben és mindenkinek elmeséltem mire készülök karácsony napján.
Nemsokára eljött a nagy nap: karácsony! Délelőtt a piros szalagos, óriási ajándékot levittem édesanyámmal a bolt előtt álló koldusnak. Először megijedt tőlünk, nem tudta, mit akarhatunk tőle. Mikor odanyújtottam az ajándékot, nem akarta elvenni, azt hiszem félt.
- Tessék, neked hoztuk! Boldog karácsonyt kívánunk! – szóltam.
Erre aztán elvette és kibontotta. Ragyogott a szeme, amikor meglátta a ruhákat és örömében ugrált, táncolt, mikor a csokoládét is meglátta.
Én pedig ki sem tudom mondani, milyen jó érzés volt látni ezt az örömöt az arcán. Olyan boldog voltam, hogy segíthettem rajta. Tudom, nem sok amit vittünk, de legalább egy töredéknyi örömöt varázsoltunk a gyerek szívébe. Ezt az érzést nem lehet papírra vetni, csak az tudhatja milyen érzés, ki tiszta szívéből karácsonykor nem csak kap, de ad is.
Demeter Eszter
