A nyüzsgő, zsibongó osztályból kitűnt egy kislány, a csendessége vonzotta a tekintetet.
Nem jelentkezett, nem kiabált, pedig az osztályból a legtöbben majd kiestek a padból, alig várták, hogy elmondhassák karácsonyi történetüket, s amíg erre nem kaptak lehetőséget, megbeszélték egymás közt.
A tanítónő megelégelte a zsibongást:
- Gyerekek! Ez így nem lesz jó, menjünk inkább sorban. Nyugalom, mindenkire sor kerül. Az első oszlopban, az első széken ülő gyerek elkezdte mesélni történetét.
- Mesélj! Mit kaptál karácsonyra? -kérdezte a tanítónő.
Jöttek a felsorolások: játékokról, meglepetésekről. A játékok kuncogást, a cd-k, mobiltelefonok elismerő tekintetet, vágyakozó mosolyt váltottak ki.
A kislány az utolsó padsor utolsó székén, bele-bele hallgatott mások élményeibe, majd elfordította fejét s hosszan bámult kifelé az ablakon. Kopott, elnyűtt táskája félig becsukva, hanyagul a pad alatt volt, beborítatlan könyvei, füzetei szerte szét az asztalán feküdtek. Ruhái
össze nem illő színekben, kislányhoz nem illő formában voltak. Ráadásul a haja rövidre vagy inkább formátlanra volt vágva.
össze nem illő színekben, kislányhoz nem illő formában voltak. Ráadásul a haja rövidre vagy inkább formátlanra volt vágva.
Az élmények kezdtek egyre egységesebb képet ölteni, ismétlődtek a felsorolások.
A gyanakvóbbak megjegyezték:
- Na persze, el is hisszük!
Egyre közeledett a lehetőség a hátsó padban ülőkhöz, hogy elmondják karácsonyi élményeiket, de az osztály fele már unatkozott. A kislánynak eszébe jutott, hogy néhány hete, amikor a karácsonyi ajándékozáshoz kalapból húzták ki a neveket, kis meglepetést kellett volna vásárolni annak a gyereknek, akit kihúzott a kalapból, de édesanyja azt mondta:
- Ugyan miből?
A kislány nem erőltette, nem nyafogott. Másnap az iskolában azt mondta, hogy ő inkább nem szeretne ajándékozni senkinek. Az osztálytársai nem értették, csak megjegyezték:
- Miért ilyen magánakvaló? Hát ilyen barát sem kell nekünk!
A mesélés lehetősége a hátsó padban ülőkhöz ért. A kislány
rámeredt a mellette ülőre:
rámeredt a mellette ülőre:
- Mondjad te!
Az osztály zsongása megállíthatatlan volt. Az első fele már az óra végét várta, a székekből fel-felálltak, mindjárt ki is csengettek. Élesen, hosszan, na, mi lesz most? A tanítónő tétovázott. Az osztály fele már az ajtóban lökdösődött, a többiek is ki szerettek volna már menni.
- Na jó. Nagyon elszaladt az idő...sajnos.- szólt a tanítónő. -A következő óra elején majd te is elmondhatod. Jó lesz így?
A kislány nem felelt csak bámult tovább, aztán pakolni kezdett. A lélegzet benne szorult, mintha valami váratlan dolog jött volna, értetlenül állt. Egy kis csomagot pillantott meg a táskája mélyén. Nem tudta mi ez, ilyet még sosem kapott, nem várt ajándékot senkitől, hisz ő sem vásárolt senkinek, de azért izgatottan kibontotta.
A csomagban némi édesség és egy kedvesen mosolygó baba volt. A doboz legalján megpillantott egy képeslapot. Felismerte tanítónője írását:
„BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!!!”
Dóczi Orsolya
