Egyesek szerint a megváltott embernek minden egyes napja egy karácsony, minden egyes napja egy húsvét, minden egyes napja egy pünkösd. Mert naponta megszületik, kiközösítve, meggyalázva meghal értem és elküldi nekem a vigasztalás, a tisztán látás, a hit, a bátorság, az isteni bölcsesség lelkét. Nincsen egyik ünnep a másik nélkül, hiszen már meg vagyunk váltva. Ezek az ünnepek pedig mind csak emléknapok, hogy el ne feledjük Jézus Urunk második eljöveteléig, hogy melyik akolhoz is tartozunk.
És éppen ennek az „el nem feledésnek” a jegyében játssza el a krisztus egyháza az üdvtörténet színdarabját. Ez a színdarab az adventtel kezdődik. A várakozással. A sötétségben fényre szomjazó ember saját bűnei terhe alatt való roskadozásával illetve azok megtagadásával, azoktól való elfordulással, a fény befogadására való megtisztulással.
És akkor megszületik az, akit tulajdonképpen még a legmélyebb hitű ószövetségi emberek sem hittek, hogy megszülethet. Mert a megváltó akit ők vártak- és még
mindig várnak- egy olyan ember akinek „a népek engedelmeskednek”, egy csupán hús-vér király, aki hatalmassá és híressé, legyőzhetetlenné és tiszteltté teszi majd az országukat. Isten viszont ennél sokkal többet szánt nekünk. Ő, akinek nevét sem volt szabad kiejteni, akinek még a küldötteinek, angyalainak megjelenése is rettegést váltott ki mindenkiben aki meglátta őket, Ő aki szavával ilyen csodálatos szabályokat lehelt bele ebbe a természetbe, az egész naprendszerbe, az összes naprendszerbe és mindabba ami azokon is túl –vagy innen- létezik és még csak hírből sem sejtünk, Ő úgy döntött, hogy személyesen, a tudás fájától eltompult látású szemünk és értelmünk számára is látható, érthető, tapintható, hallható módón meglátogat. Ő, aki tenyerében hordozza az egész hömpölygő létezést, körülnézet a földön, és az összes korszakok összes lehetséges lányai közül keresett magának egy lányt, akire rábízza a megtestesülő világteremtő igét, hogy beszélni tanítsa azt, szépen enni-inni, viselkedni, szeretni, írni-olvasni, segíteni, engedelmeskedni és kitartani- emberré válni. Aztán miután kiválasztotta magának és megkapta az ő beleegyezését is, beleköltözött és nőni kezdett benne. Testet kapott tőle. Anyatejet, szeretetet, gondoskodást, szavakat az ajkára és viselkedési mintákat, gondolatfűzéseket, értékrendet és mindazt amit egy gyermek jót kaphat az anyjától. Nevelőapjától pedig gondoskodást, otthont, alázatot, szolgálatot.
Az advent egy ébredés. És az ébredés fokozatosan történik. Időigényes - hallottam az egyik hajnali „roráté” - szentmisén. Ezért minden hajnalban találkozik a közösség, hogy egymást segítsük ebben az ébredésben és, hogy Istentől kérjük az ige megtermékenyítésének harmatját, az égből alászálló életnedűt. Amikor a város még alszik a lelket ébreszteni magadban. Csendben magadba szállni és énekben kétszer imádkozva kérni a Megváltót.
És akkor délután el kell merülni a nagy üzletekben a kényszervásárlás lázában irdatlan tömegekben hömpölygő emberáradatban, hogy a moly-rágja, rozsda-eszi anyagnak hódoljunk. Minden karácsony bennem egy nagyon fonák kettősséget ébreszt ami abban a fájó kérdésben csúcsosodik ki minden évben, hogy vajon ha én lettem volna az a bizonyos fogadós- vagy egyike azoknak a bizonyos fogadósoknak- aki nem adott meleg tiszta otthont a születendő Életnek, akkor vajon beengedtem volna hely híja miatt a saját otthonomba a szálást kérő idegent? És hogy konkrétabbá tegyem a kérdést számotokra is: ha ma, vagy karácsonykor, vagy bármikor bekopogna hozzád Az Ezer Idegen, hogy tiszta szobát kérjen a születendő Élet számára, beengednéd-e, vagy annyira elmerülünk az ajándékok tömkelegében, hogy nem tudjuk, vagy félünk miattuk meglátni a segítséget kérő szempárt?
A kérdést függőben hagyom. Magam számára szeretném úgy megválaszolni, hogy tudjam békés lélekkel ünnepelni a megváltónk születésének emléknapját. A te válaszod amúgy sem rám tartozik. Annál fontosabb lehet viszont a te számodra. És a karácsonykor ünnepelt Élet számára.
Áldott Karácsonyt kívánok minden megváltott testvéremnek.
Prof.Márton Imre
