luni, 22 noiembrie 2010

Kolozsvár szülöttje

550 éves évforduló volt ez a 2008-as évünk. Egy számunkra annyira kedves arcot volt hivatott ez az évforduló újra, és ha lehet még mélyebbre égetni a közösségtudatunkba. Egy arcot amellyel gyerekszobánk esti meséitől kezdve a mi geo-kulturális térségünkben mindannyian együtt élünk. Mi erdélyi magyarok különösképpen, ugyanis Erdély tündérkertjéből sarjadt azon ág, amely a mi kultúránkban azzá vált ami Artúr király az angoloknál. Azzal a kivétellel többek között, hogy a mi legendás királyunk létezése egy soha kétségbe nem vont történelmi tény, amit az angolok nem mondhatnak el az ők királyukról. Mégis milyen mélyen tisztelik.
De nincs szándékomban számokat, adatokat összegyűjteni régvolt királyunkról. Én csupán egy nagy felkiáltójelet szeretnék rajzolni szavakból. Egy felkiáltójelet mely az értékeinkre hívja fel a figyelmünket. Azokra az értékekre melyeket nevessé vált
eleink hordoztak és amelyek mellet kiálltak, képviselték.
És akkor rajzoljunk: egy nagy karvaly orr. Ez minden ábrázolásában megvan. De még a címermadarához is illik. Majd egy szép várkastély amelyben nevelkedett. A legendás igazságossága, mely javarészt abból eredezhet, hogy kisnemesi családból származván nem éltek benne annyira a „kékvérű” nemesség
társadalmi korlátjai. Ujjat húzott a nagy gazdagokkal, menesztette vezetői szerepükből a grófokat és kisebb nemeseknek osztott ki felelős szerepeket és a polgárság előtt is nyitva álltak kapui. Persze ezen hozzáállása nem kevés ellenséget szült neki. Aztán ott van a reneszánsz, amit az összes európai ország közül, az ő országa, a mi országunk fogadott be elsőként ezen kultúrirányzat, gondolkodásmód szülőföldjéről, Olaszországból. Egy másik vonás ebben a felkiáltójelben a kolozsvári szülőháza amely mellett egyetemista éveimben oly gyakran elmentem- én is, és hány meg hány értelmiségije kicsi árván maradt Erdélyországunknak azóta, hogy legendás királyunk meghalt. Amennyiben pedig már Kolozsvár , akkor legyen ott a Mátyás király köré csoportosuló Fadrusz által készített impozáns szoborcsoport is. Végezetül pedig az a huncut, igazságos, furfangos észjárású, szegényeket pártoló népi tudás által őrzött portré, amely számomra igencsak meghatározó, amikor erdélyi királyunkra gondolunk.
Ne menjen hát feledésbe. Ne menjen feledésbe, mert ha mi elfelejtjük, ki tartsa észbe! Ha már eleink 550 éven át királlyá választásától átörökítették nekünk királyunk megbecsülését, ne lépjünk mi se ki a sorból.