Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Sose volt ország. Itt uralkodott Nevenincs király. Nagy volt a bánata Nevenincs királynak. Az egyik szeme mindig sírt, a másik meg ritkán nevetett. Mélységes bánat nyomta a lelkét, szíve szomorodott, lelke facsarodott, mert országában az Igazságtalanság, a Szeretetlenség és a Kőszívűség Uralkodott. Az emberek bezárták szívüket súlyos lakatokkal, hiába mentek Isten angyalai, hogy Szeretetet, Jóságot, Igazságot lopjanak a szívekbe. Az emberek szíve nem nyílt meg. Nevenincs király nagyon aggódott népéért, tudta, hogy ebből baj lesz, háború, nyomor és pusztulás. Mivel jóságos király volt, szeretett volna segíteni népén.
Ezért kihirdette, hogy aki megmenti az Igazságot, feltámasztja a Szeretetet, meglágyítja a Kőszívűséget, annak adja fele királyságát.
Nevenincs király országában lakott a Jóság Tündér egy
cifra palotában. Elhatározta, hogy segít az embereknek, mert már unta a király síró szemét, szomorú képét, a morcos embert, és az egymást elkerülő, egymással nem beszélő szomszédokat. Nem érdekelte őt a felajánlott fele királyság, csupa jóindulatból akart segíteni, mert ő válogatás nélkül szerette az embereket.Elővette kis aranyszelencéjét, amelyben tartotta a varázsport és körútra indult. Látta, hogy az emberek lépten-nyomon gonoszkodnak egymással, sokszor még irigykednek, szeretetlenségben élnek. Nem törődnek egymás bajaival, érzéketlenek, önzők.
Úgy döntött, hogy a munkáját mégis először a természetben kezdi, hisz ott is sok mindent elrontottak, tönkretettek az emberek.
Bejárta az erdőket, mezőket. A fák alatt, bokrok között, itt-ott elszórta a varázsport, és lássatok csodát, a virágok felöltötték legszebb ruhájukat, a fák egymás között suttogva beszélgettek, a madarak fütyörészve daloltak, szökdöstek ágról ágra. A patakok, folyók tisztán csobogtak, bennük vidám kis halak ficánkoltak.
Sosevolt országot gyönyörűvé, tisztává, ragyogóvá varázsolta, ahol még a fák is mosolyogtak egymásra.
Az emberek szíve nem maradt zárva ennyi szépség láttán. Abban a pillanatban megnyíltak a szívek, jöttek isten angyalai, lábujjhegyen, észrevétlenül és belerakták kincseiket az emberek szívébe, a Szeretetet, az Igazságot, a Jószívűséget. Nem létezett már kőszívűség, feltámadt a Szeretet, megmenekült az Igazság.
A haragos szomszédok is elkezdtek egymásnak köszönni, egymással beszélni, a gazdagok nem irigyelték a még gazdagabbat, a szegények is örültek az igazi kincsnek- a Szeretetnek, az Igazságnak, a Jószívűségnek.
Megszűnt Nevenincs király szomorúsága, örült ő is annak, hogy országában feltámadt a Szeretet, megmentették az Igazságot és megszüntették a Kőszívűséget.
Örömében fele királyságát szétosztotta a rászorulók között. Így országában nem volt koldus és hajléktalan. Az emberek mosolyogva jártak az utcán, és ha valaki néha gonoszkodni mert, a Jóság Tündére azonnal megintette, figyelmeztette, jobb útra térítette.
Így volt, mese volt, talán még igaz sem volt. Aki nem hiszi járjon a végére.
Pap Timea
