Mikor megszólalt hajnalban a csergőóra, nagy örömmel és lelkesen ugrottam ki az ágyamból. Végre elérkezett a várva várt nap. Osztálykirándulásra mentünk.
A busz megtelt csicsergő gyerekekkel, akik nagy izgalommal néztek az új nap élményei elé. Az ablakon keresztül gyönyörű táj tárult elénk.
Kellemesen sütött a nap, októberi lágy szellő fújdogált. A természet színes ruhába öltözött, a színkavalkád ami elénk tárult varázslatos volt. A nyár fáradtan szunnyadt a lombok között, az őszi napfény bágyadt sugarai játszadoztak a sárguló falevelekkel. A Maros völgyétől eljutottunk a Békási tóig. Sétahajónk lassan szelte a tó vizét. El sem tudod képzelni, hogy milyen örömöt és izgalmat éreztünk a szívünkben. A Békási vízgyűjtő tavat hatalmas, tiszteletet keltő hegyek vették körül. Magad elé tudod képzelni ezt a gyönyörűséges látványt?
Az őszi szellő belekapaszkodott a hajunkba, s miközben bujkált a fürtjeink között, a szívünk csordultig megtelt gyönyörűséggel. Bárcsak te is ott lehettél volna!
A vízgyűjtő tótól tovább folytattuk utunkat, a Békási szoroson keresztül sétáltunk. Égígérő sziklatömbök magaslottak körülöttünk, olyan fenséges látvány tárult elénk, mintha egy hatalmas bazilika termében lettünk volna, az Isten lábainál.
A Gyilkostónál megpihentünk, ebédeltünk. Jókat beszélgettünk, csevegtünk, énekeltünk. Arra gondoltam bárcsak soha el ne múlna ez a gyönyörű nap.
Hazafelé nagy vidámság, csacsogás, nevetgélés töltötte be a buszt. Fáradtak voltunk, mégis mindenki arca ragyogott a boldogságtól.
Késő este ékeztünk haza. Miután puha ágyamba feküdtem, behunyt szemmel magam elé idéztem a kirándulás élményeit. Teljesen biztos voltam abban, hogy sok-sok év múlva is emlékezni fogok erre a szép kirándulásra. Mert ilyen élményt soha sem lehet elfelejteni.
