A farsang egy napjainkban is élő néphagyomány, amely vízkereszttől húshagyókeddig tart. Torockón a farsang temetése a farsangi
bálok, mulatozások végét és a húsvéti nagyböjt kezdetét, valamint a tél
végét és a tavaszt, a természet ébredését jelenti. A farsangtemetés megrendezésében csak fiúk vehetnek részt. A farsangtemetést megelőző
három-négy hétvégén betyárruhába és népviseletbe öltözött legények
bejárják a faluban lévő nagylányos házakat, és zeneszóra megtáncoltatják a
lányokat. Ilyenkor kap helyet a tavaszváró, felszabadult
vidámság és mulatozás. A farsang farkán (farsangtemetés napján) összegyűlnek a falu legényei, és népviseletbe, jelmezekbe öltözve végigvonulnak a falu utcáin, fittyet hányva a társadalmi szabályoknak. A farsangtemetési menet inkább egy vidám esküvői menethez hasonlít, melynek elején zenészek, pap, kántor, menyasszony, vőlegény halad. Őket követi a temetési „násznép”, népviseletbe és különböző jelmezekbe öltözött párok. Ezután következik a jelképes farsang, Farsang Döme koporsóba zárva. Őt siratják az elmúlt évben férjhez nem ment vénlányok, akik terméketlenségük szimbólumaként egy fatuskót húznak maguk után. Ezek mellett a leggyakrabban előforduló jelmezek a bohóc, ördög, cigánylányok és koldusok. Eleinte az emberek azért öltöztek ijesztő jelmezekbe, hogy elűzzék a halált, a gonosz erőket és a hideget
A régi hiedelmek ma már csak érdekességek, de az ünnepek harsánysága és a jelmezviselés szokása fennmaradt. A hagyomány jelenbe való honosítása az élet tragikus eseményeinek nevetségessé tételével történik. A zenebona, lárma , amit előidéznek a szabados gesztusok, arra szolgálnak, hogy elűzzék a tisztátalanságot, valamint a hideg évszakot, amely megtestesíti a természet ideiglenes halálát és a sötétséget.
A jelmezesek falun való végigvonulása után a tömeg összegyűl a falu központjában levő vályúnál, ahol rímekbe foglalva felelevenítik az elmúlt esztendő örömeit és bosszúságait, illetve felsorolják az elkövetkező évre szóló kívánságokat. A koporsót ezután botokkal szétzúzzák azzal a céllal, hogy a rossz szellemeket és a tisztátalan dolgokat elűzzék, remélve a tisztulást és az újjászületést.
Az idei farsangtemetés napja március elseje volt. Osztályunk egy csoportja magyartanárnőnk kíséretében vett részt ezen. A szemerkélő eső elől a falu néprajzi múzeumába menekültünk, ahol megcsodálhattuk a gyönyörű népviseletet és a vasérc-feldolgozás tárgyi emlékeit. Ezután a Székelykő megmászását vettük tervbe, ami azonban csak részben valósulhatott meg a viharos szél miatt. A zuhogó eső sem tántorított el attól, hogy mi is beálljunk a temetési menetbe. Eleinte féltünk a tömegben futkározó krampuszoktól, de a végén csak beadtuk a derekunkat, mivel annak, akinek arcát nem kenik be fekete, illetve piros festékkel, nem lesz szerencsés esztendeje. „Kipingálva”, bőrig ázva, de élménydúsan tértünk haza.
Vígh Piroska
