A kirándulás híre megpezsdítette osztályunkban a hangulatot. Az oszival együtt megbeszéltük az időpontot: május 17. , és az útvonalat: Marosvásárhely, Szováta, Parajd, Farkaslaka, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Nyergestető, Kézdivásárhely, Bálványos, Szent Anna-tó.
-Hosszú és szép útvonal, korán kell indulni – figyelmeztetett az oszi.
Hajnalban ébredtem, mert az indulás ideje 7 órára volt kitűzve . Amint felkeltem, rögtön kinéztem az ablakon, s egykedvűen bámészkodva néztem az eget: rossz időt jelzett az égbolt.
-Nem baj-gondoltam magamban. Majd lesz valahogy. –Pillantásom újra rátévedt az ablakra.
-Kinek van kedve ilyen időben kirándulni? – ez volt az első álmos gondolatom, de közben arra gondoltam, hogy még kiderülhet az idő. És úgy is lett. Induláskor igaz, hogy eső verte a busz ablaküvegeit, úgy mintha valaki nyírfaseprűvel csapkodná kintről, de ez nem tartott soká. Már híre-pora se volt a rossz időnek mire megérkeztünk a Medve-tó partjára.
Hoszabb időt töltöttünk Farkaslakán a Tamási
emlékműnél, valamint Székelyudvarhelyen a Szoborparkban.Közben a Nap ragyogása a tetőpontra hágott, mire megérkeztünk a Nyergestetőre. A zöldellő fenyvesek, a fák zöld levélöltözetben susogtak a szellőkkel, a napfénnyel, az égbolttal. Azt gondolom, a hősökről beszélgettek, a sok névtelen szabadságharcosról. Meghatódva álltuk körbe az emlékművet, ahol elszavaltam Kányádi Sándor Nyergestető című versét. Nagy csöndben és áhítattal hallgatták az osztálytársaim, rigók éneke kísérte a szöveget.
Valóban itt zöldellnek a legszebben a fenyők!
| ,,Itt esett el Gál Sándornak száznál is több katonája... “ ,,Nem tud róluk a nagy világ, hőstettükről nem beszélnek, hírük nem őrzi legenda, dicsőítő harci ének, csak a sírjukon nőtt fenyők fönn, a tetőn, a nyeregben, s azért zöldell az az erdő egész Csíkban a legszebben. ” (Kányádi Sándor: Nyergestető) |
A Nyergestetőről Kézdivásárhelyre igyekeztünk, hiszen vártak már minket a múzeumban. Bereczki Gabriella tanárnő megbeszélte a Múzeum vezetőségével, hogy bármikor érkezünk, fogadjanak. A múzeumban a különböző céhek bemutatása, a babakiállítás mind-mind nagy élmény volt. Kézdivásárhelyen láthattuk a város jellegzetes építkezését, az udvarházakat, megértettük a hajdani céhek szerepét, szerveződését (vargák, tímárok, fazekasok, kovácsok, asztalosok céhe).
Ezután jól esett az ebéd a Bálványoson, a zöldben, a patakpartján.
És hátra volt még a nap fénypontja: a Szent Anna-tó.
A csoda lényegét nem is tudom bemutatni. Csodálatos volt a látvány: a hegy lábánál elterülő tó. Felfoghatatlan és varázslatos. Nem is gondoltam, hogy mindez, amit természetesnek érzünk, a fű, a fa, az erdő, ilyen hatással lehet rám. Belenéztem a víz tükrébe. Figyeltem a napsugarak tündéri játékát a víz felszínén. Belelógattam a lábam a vízbe. Nem tudtam betelni a gyönyörrel.
A természet a maga kellékével lehet ilyen ünnepi? Igen! Lehet! Legalábbis számomra az volt. Ünnepi, valódi ünnep, együtt a természettel, az osztálytársaimmal, az oszival.
Kívánom még sok ilyen nap születését, kívánok még sok ilyen ünnepet!
Köszönjük a szervező tanároknak, a biológia- és a magyartanárnőnek, hogy részesei lehettünk ennek a napnak! Nagyon köszönjük Kristóf Berni osztálytársunk szüleinek, akik a kirándulásunkat szponzorizálták.
Már tervezgetjük is a következő kirándulás útvonalát!
Oproiu Nicolette
