Ebédidő. Leülünk az asztalhoz. Anyu felszolgálja az ínycsiklandozó gombakrémlevest és az ízletes brokkoli mártást. A család minden tagjának összefut a nyál a szájában, ahogy megpillantja a szürkésbarna pépes krémben úszkáló omlós gombadarabkákat.
Hirtelen arra leszünk figyelmesek, hogy Kamilla, a húgom nyöszörög, arcát tenyerébe temeti, de vérvörös, lázas homloka kivillan ujjai közül, aztán nagy, barna, üvegesedő szemmel egy keserves pillantást vet a szüleinkre.
Anyu szíve elfacsarodik Kami szánalomra méltó, beteges arca látványától. Ekkor a kicsi köhécselni kezd, és egy könnycsepp gördül le kis, elfoltosodott arcán. A mi gondoskodó édesanyánk most már aggódó hangon megkérdezi:
-Nem érzed jól magad, drágám?
-Ó, ne is kérdezd! Szörnyű fejfájás gyötör, melegem van és reszketek. Legalább 70 fokos lázam van!
-Jaj, szegénykém! Gyere, megmérjük a lázad.
-Nem kell anyu, biztos, hogy nagyon magas
lázam van. Száz százalék! És mivel ilyen magas lázam van, sajnos ezt a remek kaját sem ehetem meg. Pedig igazán jóízű lehet. -Na jó, kicsikém, ha gondolod... Akkor Noémi lemegy, és vásárol neked finom gyümölcsöket. Jó lesz így?
-Persze anyu, köszike. De azt hallom, hogy a csoki meg a gumicukor sokkal több vitamint tartalmaz, mint ezek a külföldi, felfújt, édesített gyümölcsök. És ha azt akarod, hogy minél gyorsabban meggyógyuljak, akkor nyilvánvaló, hogy rengeteg egészséges csokira meg gumicukorra van szükségem – világosít fel minket Kami komoly arckifejezéssel, mintha egy tudományosan megalapozott tényt magyarázna a gyengébbek kedvéért.-Jaj, ne butáskodj, aranyom! Azoktól csak megfájdul a te érzékeny kis hasikád.
-Na jó. Te tudod. De ne engem okolj, ha majd vitaminhiánytól haldoklom –ezt a mondatot pedig olyan fancsali képpel adta elő, hogy az embert a szánalom fogta el.
-Oké, oké, de csak egy egészen kis csomaggal; hallod Noémi?
-Rendben, anyu. -feleltem engedelmesen, de persze teljesen átláttam az én furmányos kishúgom sötét szándékain. Amikor Kami valamit el akar érni, vagy esetleg éppen étvágya nincs, akkor beveti minden színészi tehetségét. Csak sajnos hiába is szólnék anyuéknak, nem hisznek nekem, és én leszek az undok nővér.
-Na jó, akkor amíg Noémi lemegy vásárolni, addig én kiveszem a fagyasztóból a tejszínes-epres fagyit, hogy egy kicsit felmelegedjen –szól közbe apu. - Kami, sajnálom, de te most nem ehetsz fagyit, mert szörnyen kaparhat a torkod, és csak még jobban mefájdulna.
-De én is akarok fagyi enni! – és ekkor már el is törött a mécses. – Anyu, én nem is voltam beteg, csak, csak... nem akartam megenni azt az undorító kotyvalékot!
