Volt egyszer a világon egy tágas, virágos rét. Az illatos, színpompás virágszőnyegből egy-egy kék harangvirág emelkedett a magasba. Ezen a harangvirágon sétált Lola, a hétpettyes katicabogár.
Lola nem volt beletörődve a sorsába, mert minden bogár nagyobb volt mint ő, s ezért azok könnyebben elérték a virágokat ,ő pedig sokat kellet mászkáljon, amíg elért egy virág tetejére. Az is nagyon fájt neki, hogy mindig egyenruhában kellett járnia: unta már nagyon a piros színt, de még jobban a se több, se kevesebb mint hét pöttyöt. Szeretett volna valamilyen más ruhát, például színes, bársonyos ruhát, vagy tarka selymet, mint a lepkék. Ezért is irigyelte mindig a pillangókat. De főleg az bántotta, hogy olyan nagyon pici. Nagyon szeretett volna megváltozni.Egyszer hallotta barátaitól, hogy a távoli magas hegy tetején él egy varázsló, aki teljesíti az állatok kívánságát. Lola elhatározta, hogy bármilyen messze is van az a hegy, ő elmegy oda. Elmondta barátainak tervét, akik nagyon meglepődtek, hogy miért akar nagyobb lenni, hisz ők éppen így szeretik. Kérdezték is tőle, miért akar megváltozni.
- Bezzeg jó dolga van a Szarvasbogárnak, még a virágok is meghajolnak előtte. A legmagasabb öreg fára is könnyen feljut és gyorsan. - mondta barátainak.
- Sose irigykedj, hisz te is ugyanoda jutsz, esetleg egy kicsit több időbe telik - válaszolt Szentjánosbogár-, no meg ruhádat semmi pénzért fel ne cseréld másra. Képzeld el, ha például csíkosban járnál, könnyen összetévesztenének az emberek Kolorádóbogárral, és akkor jaj neked! Rá mindenki haragszik és el akarják az emberek pusztítani. Téged pedig mindenki kedvel, s a tenyerén hordoz. De Lola nem hallgatott a barátai intő szavára és útnak indult, szerencsét próbálni. Ment- mendegélt, hét nap és hét éjjel, egyszer csak megérkezett egy fekete kapuhoz, ami piros rózsával volt kidíszítve. A kapu előtt egy őrködő tücsök fogadta. Arra kérte, énekeljen vele egyet, és csak úgy mehet be a varázslóhoz. Lola cirpelt egy keveset a tücsökkel, de a tücsök hamar meggyőződött, hogy nem tud énekelni, de azért beengedte.- Miben segíthetek Lola?- kérdezte a varázsló.
- Szeretném, ha nagyobb lennék- szólt félénken Lola.
- Jól van, én teljesítem a kívánságod, de nehogy megbánd- felelte a varázsló. Adott neki egy kis varázsport, amit este meg kellet igyon. Nagyon boldog volt Lola, és már alig várta, hogy este legyen. Megitta a varázsport és lefeküdt. Csodák- csodája, reggel olyan lett, hogy alig fért a házban. Felért könnyen a virágok tetejére. Nagyobb lett, mint a többi bogár barátai. Egyszerre büszkébb lett, kérkedő és gőgös. Nem társalgott barátaival, azok elhagyták, mert megunták dicsekvését, gőgösségét. Teltek múltak a napok és rájött, hogy nem jó barátok nélkül. Szerette volna a régi életét, amikor kicsi volt. Elhatározta, hogy újra felkeresi a varázslót, és megkéri, varázsolja vissza régi méretére. A varázsló jó volt, megsuhintotta a varázsvesszőjével, és Lola újra kicsi lett. Hazafele menet már esteledett, észrevett egy nagy rózsakelyhet. Gondolta, ott éjszakázik, s hogy ne féljen, így bátorította magát:
- Rájöttem, hogy el kell fogadnom magam. Nekem
így jó, amilyen vagyok! A természetben élek, virágokban alszom és vándorolok. Édesdeden elaludt a rózsa kelyhében és arról álmodott, milyen csodálatos kaland vár rá holnap.
Kurki Paula
